2007. augusztus 31., péntek

Az Énmagam minap bloggal történtek

Köszönöm Loydinak, hogy fölajánlotta a lehetőséget, hogy itt tegyem tisztába a blogommal történteket: a http://enmagam.freeblog.hu oldalt tegnap függesztették föl a Freeblog felhasználási feltételeire való hivatkozással, de erről ma reggelig semmilyen levelet nem kaptam.
Én kérdeztem meg a Freeblog adminisztrátorát, hogy mi a probléma, ő azonban csak annyit mondott, hogy a blogszolgáltató jogászai kérésére függesztette föl az oldalt. Erről semmilyen hivatalos vagy annak nevezhető (akár elektronikus) értesítést nem kaptam.
Éppen ezért nem tudhatom, hogy mi a pontos oka a felfüggesztésnek, így védekezésre sincsen lehetőségem. A Freeblog jó hírnevének nevében egy közlemény elhelyezését is megtagadták a volt blogoldalon, bár nem tudom, akkor milyen jó hírnévről lehet itt szó. Aggályosnak és ijesztőnek tartom, hogy a szólás- és véleménynyilvánítási szabadságot ilyen mértékben korlátozzák szerte az interneten. Napontan hallhatnak róla, akik figyelő fülekkel hallgatnak, hogy ezt vagy azt az oldalt próblják főként baloldali erők cenzúrázni. Ez ugyanis cenzúra, az pedig engem egy szörnyű korra emlékeztet.
A felfüggesztés oka nyilvánvalóan a zsidók szent írásának, a Talmudnak ismertetése volt. A kellemetlen részeket nyilvánosságra hozni tehát nincsen lehetőség, azért a jogászoknak azonnal föl kell venniük a kesztyűt. Ezzel bizonyítják igazán, hogy minden kijelentésünk valós: a hamisságot könnyű bizonyítani, az igazságot viszont nehéz megmásítani, ezért a legegyszerűbb elhallgattatni az igaz hangokat.
Ideje fölébredni, mert egyre nagyobb óriás ellen kell harcolnunk. Reménykedem benne, hogy az egyre szaporodó jogsértések és jelek többeknek fölnyitják a szemüket, és végre kiállunk egymásért.
Adjon az Isten szebb jövőt!

                                        15:38 | Blogadmin

Elkurvultam :)

Na átmenetileg eladtam a blogomat egy rászorulónak :)
A további bejegyzések tartalmáért tehát felelősséget nem vállalok.

                                        15:23 | Loydi

2007. február 24., szombat

Egy éjszaka 3 gumi... Teljesítmény a köbön

Tegnap este Skiryvel és Godzival hirtelen felindulásból elindultunk Csepelre, mert ott állítólag jó buli készül, legalábbis olyan nekünk való fajta (ilyenből az utóbbi időben sajnos egyre kevesebb van). A terv szerint legkésőbb 1-2 körül haza is érünk, nem készültünk semmi hosszadalmasra, ennek ellenére az éjszaka tőlünk független okok miatt elég hosszúra nyúlt. A felejthetőnek is minősíthető partyról kifelé jövet ugyanis olyan szögben találtuk a 64-es Alfát, ahogy azt mi biztos nem hagytuk. A rendellenes ferdeség oka hamar ki is derült, amikor a jobb első és hátsó kerekek felső részén megtaláltuk a jól kitapintható kés-szúrások nyomait. Hogy kinek és miért állt érdekében, vagy egyáltalán kinek okozott örömet egy parkoló autó kerekeit kiszúrkálni, nem igazán derült fény. A biztonságiak elmondása szerint az eltelt két óra alatt amig bent voltunk mindössze egy társasággal volt gond, egy fél tucat ordenáré obégatós cigányt ugyanis nem engedtek be (nyilván a bőrszínűk miatt), akik aztán meglehetősen ingerülten távoztak...  az autó irányába. Persze ez még nem jelenti azt, hogy bármi közük lett volna az autó kerekeinek kiszúrásához, elvégre mint azt minden híradásból megtudhatjuk, a cigányok sose hordanak maguknál kést, vagy ahogy szegény ártatlanul leszamurájkardozott Jauzsika édesapja mondaná: "á cigány á tűztül is fél". Tehát ők nem lehettek.
Az éjszaka további része trélerezéssel és káromkodással telt, valamint mindenkivel telefonszámot cseréltünk, aki esetleg megtudhatja ki szúrta ki a gumikat... Viszonylag sok pénzt megérne ha kiderülne.
Miután nagy nehezen elszállítottuk a verdát Újpestre, Skiry a másik - még épen maradt - 33-as Alfával fuvarozott haza minket. Még bejöttek pisilni meg szusszanni egyet, aztán távoztak - volna. Néhány méter megtétele után azonban: PAK-PAK-PAK-PAK-PAK.... Neee.... neee... bazmeg. - Igen. Jobb hátsó gumi off. Újabb sor szentségelést követően, a defekt minden jelét tapasztalva emelőt és pótkereket vettünk elő. Következő megállapításunk nem más volt, mint hogy bizony a pótkerék is lapos.
Mivel skiryék már neki láttak a kocsi emelésének, Godzival ketten az én autómmal indultunk el a benzinkútra kereket fújatni. Igaz, hogy csak a Skiry nem ivott, dehát a kútig csak nem lesz rendőr. - Faszt nem. Az első sarkon már ott villogott a kéklámpás autó, amit kikerültünk ugyan, de visszafelé felzárkóztak mögénk, és hazáig követtek. Ez még a jobbik eset. Aztán mivel felmérték a helyzetet szerencsére békén hagytak, mindenesetre az éjjel 1 órára tervezett lefekvés hajnal 5-kor realizálódott, minek következtében ma úgy keltem, mint a mosott szar. Ennek örömére megyek is melózni.


                                        10:15 | Loydi

2007. február 20., kedd

Flúgos Futam

A mai nap érdekessége, hogy úgy néz ki, végre reális esélyünk lesz rá, hogy saját csapattal induljunk a 2008-as Budapest-Bamako rallyn... A szponzor cég kiléte egyelőre több esélyes, három jelentkező van eddig, de ez majd egy hét múlva derül ki körülbelül. Az eddigi tervek szerint 2008 január 13-án 3 fős baráti csapatunkal egy Lada Niva terepjáróval vágnánk neki a 15 napos, 8 országot átszelő 8000 kilométeres túrának a Szaharán keresztül Nyugat-Afrikába, Bamakoba. Ha minden a terv szerint alakul, a csapat egy operatőrrel is kiegészül majd, akinek segítségével lehetőségünk lesz az egyik kisebb közszolgálati tévécsatornán naponta bejelentkezni az etap pontokról, amennyiben azt a technikai körülmények is lehetővé teszik. Ez persze egyelőre még elég képlékeny terv, mindenesetre egy biztos: ha sikerül, anyám megöl.

Lada Niva

                                        0:08 | Loydi

2007. február 19., hétfő

Zárt osztály

Mint azt korábban beharangoztam, sikerült túlesnünk az első felvonáson, ami koránt sem az ügy végének közeledtét jelenti, így első benyomásra az valószínűleg évek múltán várható. Ennek okán nem is nagyon szeretnék részletekbe bocsátkozni a tárgyalóteremben elhangzottakat illetően, elég hozzá annyi, hogy amilyen idegesen mentem el, annál nyugodtabb vagyok így utólag. Az elsőrendű vádlott BV-s őrizetben bilincsben, vezetőszíjon érkezett, mint kiderült, ennek semmi köze az én ügyemhez, ugyanis egy azóta elkövetett másik bűncselekmény miatt tartóztatták le, konkrétan nem tudom miért, de nem is igazán érdekel, jelenleg előzetesben van. A harmadrendű vádlott háromnegyed óra késéssel lóhalálában esett be a tárgyalásra, így hát a kedvéért kezdhették elejéről a vádismertetést. Azért gyűltünk ma itt össze... /hogy ne legyünk szanaszét/. Ezt követően annak rendje és módja szerint az úriember erkölcsi bizonyítványának felolvasása, és a korábban elkövetett bűncselekmények sorolása következett, és tartott kb 10 percig, amikor is a bíró megakadt a felolvasásban... Rövid fejszámolás után rá is kérdezett:

- XY úr, ön kivel érkezett ma ide?
- Egyedül bíró úr.
- Az hogy lehet? Hisz ahogy elnézem itt a lista végét egy tavaly decemberben kiszabott jogerős 8 hónapos szabadságvesztés zárja, ami akárhogy is számoljuk, elvileg még folyamatban van...
- Hát... én nem tudom... szerintem erről még nem kaptam értesítést...
- Hát akkor affelől egész nyugodt lehet, hogy a Büntetés végrehajtás önt jelenleg országosan körözi.

Így jutottunk egyről a kettőre, minek alapján a következő tárgyaláson előre láthatólag rajtam kívül mindenki bilincsben lesz, ugyanis a másodrendű vádlott ellen is kiadták az elfogató parancsot, mivel elfelejtett megjelenni a tárgyaláson. Hát... Előbb utóbb minden a helyére kerül...


                                        23:57 | Loydi

2007. február 15., csütörtök

Nyugatin a helyzet változatlan...

Ahogy a statgépet elnézem, heti átlag 1.836... Úgy, hogy fél éve nem írok semmit...  Ahogy a reklámban mondják, azért ez teljesítmény! :)

Nem hiszem el, hogy még mindig ennyien vagytok kiváncsiak a locsogásomra... Pedig már én is kezdtem unni :) De mivel előkerült a jelszavam, úgy illik, hogy valamit kezdjek vele. Pedig most sokkal indokoltabb lenne kialudni magam, holnap kora reggel lesz ugyanis az első tárgyalás Nyugati-mészárlás ügyben, bizony. Az esetnek immáron másfél éve, ennyi idő kellett az igazságszolgáltatásnak, hogy kitalálja kit mivel is vádolnak. Engem például azzal, hogy egymagamban kárt tettem 15 ártatlan báránykában, és mindezzel még azokat is megijesztettem, akik épp akkor épp ott voltak. - Azaz a saját barátaimat, mert rajtuk kívül a kutya se. (Hisz akkor nem csak őket idéznék tanúként ugyebár...)
Ügyvédem bizakodó, családom nyugtalan, én meg eszek még egy melegszendvicset.
Mint kiderült egyébként, az egész esetről videofelvétel van, hittétek volna?  Úgy néz ki, azon ritka esetek egyike áll fenn, amikor a biztonsági kamera történetesen pont arra nézett amerre kell, köszönet ezért a West-End City Center biztonsági szolgálatának (ja és bocs, hogy a múltkor a járdán parkoltam, cserébe ez többet nem fordul elő). :)

Szóval nagy lélegzetvételű tárgyalásnak nézünk elébe, 4 vádlott, 2 védő, 11 tanú, 2 rendőr, 1 bűnügyi szakértő és egy fegyverszakértő közreműködésével. Az ilyesmi bizony időbe telik, úgyhogy várhatóan minimum három felvonásos műsor lesz, de lehet, hogy több. Én a magam részéről ha tehetném el se mennék, de ezt sajnos nem tehetem meg, hisz akkor valószínűleg előállítanának, mint ahogy tették is a többi gyaúsítottal, akik velem ellentétben b**tak megjelenni a szembesítésen. Úgy látszik őket másképp nevelték (vagy csak nem tudnak olvasni...). Így aztán szembesülhettem saját magammal. (Meg is ijedtem.)

Hogy egyébként mik történtek velem az elmúlt fél év alatt, amióta megfeledkeztem a blogról, talán majd összegyűjtöm ha valakit még tényleg érdekel. Most viszont hirtelen felindulásból, aljas indokkal elmegyek aludni.

Vádlott álljon fel feküdjön le.


                                        22:38 | Loydi

2007. január 25., csütörtök

To be

Nahát, megvan a jelszavam! Örülés jobbról!

                                        14:08 | Loydi

2006. július 18., kedd

:(

Igazából ez az 'új' blogmotor még mindig szar. Szerintem.

                                        23:31 | Loydi

Énis énis énis!!!

Valaki igazán benevezhetne engem is a Golden-fosba :) Értelemszerűen valami tartalmasan tartalmatlan kategóriába. Blogadmin úgysem fog, hiszen szeret. Meg nyilván fél, hogy leverném a veséjét, ha mégis :) Pedig nem. Egy hónap némaság után talán nekem is visszaemelkedne a látogatottságom... :) Tök vicces nézni, hogy egyesek tényleg ennyire komolyan veszik a Golden-blogot, és valahol tisztelem Zolika lendületes szélmalomharcát a butaság ellen, bár őszintén megvallva nem sok értelmét látom. Amíg lószar van, veréb is van. Épp ezért a szar blogok sem fognak csak úgy eltűnni egyről a kettőre, ahogy a valóságsókat is csak azért nyomatták éveken keresztül, mert a nézettségi mutatók alapján erre van igény. Tudom, az én blogom is szar, mondták már. Akkor se érdekelt, ahogy valószínűleg Büfit sem, hogy rajta kívül mindenki látja, hogy egy kretén :) Ez van.

Egyébként most egy hétig megint nem nagyon leszek, (tudom, dögöljek meg), ugyanis holnap leugrunk a haverokkal Siófokra, mert az jó. Legalábbis remélem, hogy az lesz. Palack, Bitch House, Johnny Walker, miegymás. Egy másik blogger is ott van most ha jól tudom, így ahogy azt annak idején megígértem, majd jól meghívjuk ott valamire, feltéve, hogy elérem :)

Ma voltam egyébként szervizben (amit ezúttal megpróbálok korrektül linkelni, ugyanis ma le lettem baszva jól, hogy a múltkor a márkabolt helyett a Moto-Italiát linkeltem, úgyhogy most igyekszem korrigálni, ezért azt direkt nem) :), megejtettük a VXR-en az első 1000-es kötelező szervizt, ami lényegében olajcseréből, és néhány csavar meghuzigálásából állt, így viszonylag hamar meg is volt vele a srác. Köszi. Ezek után kiváncsi vagyok mennyi lesz a fogyasztásom, elméletileg kevesebb, mint amit eddig mértem, bár már eddig sem volt sok (3,3). Ha meg majd hazajövök, beszerzek új kipuffogót, akkor aztán rettegés megijedés lesz bizony.

Összefutottam tegnap Sellyvel. Vagyis ő velem, ugyanis épp arra járt állítólag, amerre én. Hát megdöbbentő mennyi közös vonás van egyes exbarátnőim között... Az utóbbi napokban többet is sikerült hazavinnem motorral. Az első tíz perc paraolimpia volt, egytől egyig mind rinyált, hisztizett, nem mert felülni, fosta le a kipuffogót, inkább ment volna busszal, aztán mire hazavittem közölte, hogy ez tök jó volt, legközelebb is vigyem haza. Ahogy Tomcat mondaná: Némelyik nő mind egyforma...

                                        22:57 | Loydi

2006. július 16., vasárnap

"Fugyulim, felszólít!"

"A világon számos versenyt indítanak a blogok között, melyek célja a legkiemelkedőbb blogok, illetve azok íróinak díjazása, elismerése. Ez rendkívül méltánytalan a rossz és olvashatatlan blogokkal, és azok szerzőivel szemben. Az SCFT egyik fő célja az esélyegyenlőség megteremtése. Részesülhessenek tehát a legrosszabb blogok is díjazásban!

Az SCFT ezért megalapította a Golden Fos-díjat, melyet idén kilenc kategóriában oszt szét: áltudományos, életmód, fizetett blog, fotóblog, hímselejtek, hírhamisító, politika és tiniselejt kategóriában. A zsűri elbírálása alapján kategóriánként három blog versenyez. Bárki szavazhat, minden kategóriában egy blogra, a szavazást július 24-én, este 20 órakor zárjuk le. Eredményhirdetés július 25-én lesz. Tehát: szavazásra fel!"

Golden Fos-díj - Szavazz Te is!

                                        21:55 | Loydi

Régebbiek | Végére »